Blog

Nem is annyira váratlan vendégek

rágcsáló távoltartás

Véget ért a nyár, beköszöntött az ősz, és az új évszakkal új problémák elé néznek a kertes házban élők. Nemcsak mi, emberek gondolunk arra, hogy jó lenne minél ideálisabb körülmények között átvészelni a ránk váró mínusz hőmérsékletet és a kemény fagyokat, hanem bizony a velünk együtt élő, ám sokszor észrevétlenül maradó állatok is. Általában fel sem fogjuk, mennyi élőlénnyel osztozunk a mikrokörnyezetünkön, és legfeljebb a hátrahagyott nyomaikból tudhatjuk, hogy rendszeresen felbukkannak a kertünkben a különféle rágcsálók. Ám ahogy egyre hűvösödnek a napok, a négylábú kártevők az ösztöneik által vezérelve melegebb zugokat keresnek, aminek eredményeképp könnyen előfordulhat, hogy behúzódnak az otthonainkba.

Vidék vagy város – a rágcsálók nem válogatnak

A rágcsálók egyébként régóta bosszantják az embereket, lényegében azóta, hogy házakban élünk és élelmiszert tartunk. Ősi problémáról lévén szó, mindig is küzdöttünk ellenük, példának okáért macskákkal. Vidéki vagy városi kertes házakban szinte mindig, mindenütt jelen vannak, legfeljebb nem találkozunk velük közvetlenül, hiszen az életmódjukból adódóan inkább éjszaka aktívak. Az sem ritka, hogy a nagyvárosok belsőbb, zsúfoltan lakott területein patkányok jelennek meg, óriási riadalmat keltve az ott lakókban.

Mindez azért van, mert mi, emberek ideális körülményeket teremtünk a rágcsálóknak: ha a közelünkben vannak, mindig találnak élelmet, és a hideg ellen is sokkal egyszerűbben védekezhetnek.

 

Vegyük fel a kesztyűt!

Szerencsére bőven válogathatunk az eszközök között, ha eldöntöttük, hogy megküzdünk a betegséget is terjeszthető kártevőkkel. Ha az egerek ellen indulunk hadba, tetszés szerint, vagyis a vérmérsékletünknek megfelelően választhatunk a klasszikus egérfogók, a különféle mérgek vagy a ragasztós csapdák közül, amellett, hogy a kiiktatásra ítélt egyedek száma és más tényezők is alapvetően meghatározzák, melyik eszközre esik a választásunk. Ami a patkányfogókat illeti, eldönthetjük, hogy végleg likvidáljuk-e a visszataszító kártevőket, vagy inkább élve befogjuk őket, és később találjuk ki, milyen sorsot szánunk nekik.

Akárhogy is, nem kell eltűrnünk, hogy a kicsi, ám annál bosszantóbb lények dézsmálják a kamránkat, és frászt hozzanak ijedősebb családtagjainkra – használjunk megfelelő egér- és patkányfogót, hogy újra rágcsálómentes legyen a környezetünk!

-10
Kedvezmény
13 darab
402,01 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

361,81 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-10
Kedvezmény
38 méter
6 813,99 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

6 132,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-10
Kedvezmény
9 darab
2 930 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

2 637 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-10
Kedvezmény
281 méter
1 651 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

1 485,9 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-10
Kedvezmény
50 méter
3 904,01 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

3 513,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-10
Kedvezmény
240 méter
1 981 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

1 782,9 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-10
Kedvezmény
13 méter
3 129 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

2 816,1 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-10
Kedvezmény
19 méter
4 662 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

4 195,8 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek