Blog

Csöpög a csap? Javítsa meg velünk!

Csöpög a csap? Javítsa meg velünk!

Csepp, csepp, csepp, csöpp, csöpp, csöpp, és így tovább. Egész nap hallgathatjuk, magától sajnos nem fog megoldódni a csöpögő csap rejtélye. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy jól elzárt csapunk folyamatosan csöpög, úgy megéri utánajárni a problémának. Ne várjuk meg, ameddig még nagyobb lesz a baj és egy óvatlan nyitás alkalmával akár ömleni is kezdhet a víz!

Ha csöpög a csap, akkor sem fontos egyből szakember szerelő segítségét kérni. Vannak olyan javítás és csere lehetőségek is, amelyeket akár mi magunk is elvégezhetünk egy kis utánajárással.

Ha csöpög a csap

 

Felírta már a ház körül elvégzendő feladatok közé a kábelcsatornák felragasztását és a képkeretek felhelyezését, de a csap még mindig csöpög? A csapból kifolyó víz mennyisége hihetetlen méreteket ölthet. Nem is gondolnánk, hogy egy nap alatt a sok kicsi cseppből akár 40-60 liter víz is összejöhet, amelyet feleslegesen leengedünk a csatornába.

Ami pedig elfolyik, azt bizony ki is kell fizetni. Hiába nem kézmosásra, mosogatásra vagy a wc öblítésére használtuk fel. A pazarlás pedig meglátszódhat a közüzemi számlánkon is.

Gyakran feltett kérdés, hogy igen ám, de milyen eszközökkel álljak neki megszerelni a csapot? Mi az első lépés a teljes szerkezet szétszerelése előtt?

A probléma pontos meghatározása ilyen esetekben a legfontosabb. A látható csővezetékek ellenőrzése lehet az első lépés. Nézzük meg nem ereszt-e, nem sérülhetett-e meg valahol a szerelvényezés. A falban futó csövek repedésének előbb-utóbb jól látható jele a falak vizesedése. A tapéta leválása, a vakolat hullása vagy a penész megjelenése is gyanút adhat arra, hogy csőtörés okozhatja a problémát.

Tipp: a csövek ellenőrzésével egyidőben megfigyelhetjük vízóránkat is. Zárjunk el minden csapot a házban és várjunk. Amennyiben forog az óra, úgy valahol elfolyik az értékes víz.

csöpögő csap cseréje

 

A probléma forrása: a csőtörés

 

Ha a fentebb említettek szerint megállapítjuk, hogy bizony a csőrendszer hibája okozza a problémát, úgy két dolgot tehetünk. Amennyiben értünk valamelyest a vízvezetékek szereléséhez és bontásához, úgy a szükséges eszközök és anyagok beszerzése után saját magunk is nekiállhatunk a szerelésnek.

Nagy szerencsénk van, ha otthonunk már a modernebb ötrétegű csövekkel és hozzájuk csatlakoztatható idomokkal van felszerelve. Ezek könnyebben szerelhetőek, alakíthatóak, mint a régebbi cső változatok, de falon belüli szereléseknél érdemes szakember segítségét kérni a PRESS idomok felhelyezése miatt.

A másik lehetőség, hogy egyből szakember segítségét kérjük, aki pontosan meg tudja majd határozni a probléma helyét és meg tudja mondani, hogy milyen idomok, csövek, szerelvények beszerzése után fogja tudni elhárítani a problémát.

 

Tekerős csaptelepek karbantartása

 

Az egykaros csaptelepek megjelenése és elterjedése előtt minden háztartásban tekerős kivitelű csaptelepek voltak megtalálhatóak. Ezek a típusok két gombbal nyithatóak és zárhatóak, amelyek a kifolyócső vagy más néven lengőkar két oldalán helyezkednek el. Ezekkel a fajtákkal a víz hőmérsékletét és a víz mennyiségét is a két dugó tekerésével szabályozhatjuk.

Jellemzően csöpögő csap esetén az ezekben a dugókban található tömítés hibája okozza a problémát. Azaz hiába húzzuk meg a gombokat, a tömítések nem zárják el megfelelően a víz útját.

Ebben az esetben a legegyszerűbb módszer, hogy ha csöpög a csap, akkor leszereljük a rögzítőcsavar segítségével az elemeket és ellenőrizzük a tömítések épségét.

 

tekerőgombos csaptelep

 

Egykaros kivitelű csaptelep szerelése, csap javítása

 

Mi is az az egykaros csaptelep? A csaptelepeket megkülönböztethetjük bekötés helye szerint (fali vagy szaniterből kötött), kifolyócső funkciója szerint (fix vagy állítható, forgatható) és a víz nyitási lehetősége szerint is (egykaros, kétkaros, tekerős).

Ezek alapján az egykarú csaptelep egyértelműen azt a változatot jelöli, amely egy karral szabályozható. A kar magunk felé való mozgatásával szabályozhatjuk a víz kifolyásának erősségét, jobbra és balra forgatásával pedig a víz hőmérsékletét állíthatjuk.

Az egykaros csaptelepek nagyon nagy sikernek örvendenek napjainkban egyszerű használhatóságuk, tartósságuk és esztétikus kialakításuk miatt. Mint minden terméknek, természetesen ennek is vannak gyengébb pontjai. Ilyenek a kerámiabetétek, amelyek a tömítést biztosítják ezekben a változatokban. A kerámia betétek hosszú élettartamúak, de idővel megkophatnak, sérülhetnek.

Ellenőrizzük, hogy a mi csaptelepünkben nem áll-e fent ezek esélye. Ha azt látjuk, hogy a kerámia betét kopott, eldeformálódott vagy sérült, úgy a csere előtt próbálkozzunk a kenésükkel. Megfelelő kenéssel állapotukon sokat tudunk javítani és még hosszú időn keresztül megfelelően működhetnek. A gumigyűrűk cseréje gyorsan megoldhatja a problémát.

 

Perlátorok, a csöpögő csap ellen

 

A csapok akkor is csöpöghetnek, ha a kifolyásnál a víz nem tud megfelelően távozni. A kifolyócsőben maradt víz így az elzárást követően lassan csöpög kifelé nyomás hiányában. A perlátorokat sok csap esetében egy egyszerű mozdulattal kiszedhetjük és cserélhetjük, de megpróbálhatjuk leoldani róluk a felgyülemlett vízkövet is.

Tipp: A környezetbarát vízkőoldáshoz a minden háztartásban megtalálható ecet és szódabikarbóna lesz segítségünkre. A két hozzávalóból készíthetünk elegyet, de külön-külön alkalmazva is szép sikereket lehet velük elérni.

 

Ahogy fentebb bővebben kifejtettük a legegyszerűbb módszereket érdemes először kipróbálni csöpögő csap esetén. A vízkőoldás, a tömítések cseréje nagyon sokszor gyors és megbízható megoldást kínál a problémára.

 

Végső megoldás: a csaptelep csere

 

A csöpögő csap házi megoldása akkor végződik a csaptelep cseréjével, amikor a teljes rendszer ellenőrzése után arra a következtetésre jutunk, bizony a csöpögést a csap olyan mértékű hibája okozza, amely máshogyan nem javítható.

Szerencsére a csaptelepek szerelése és cseréje a legtöbb esetben egyszerűen megoldható. Természetesen jó, ha van kéznél esetleg egy vízpumpa fogó, csavarhúzó vagy szaniter szilikon is.

  1. A csaptelep cseréje minden esetben a víz elzárásával kezdődik. Nem, nem lesz elég, ha a csapokat elzárjuk, a legbiztosabb, hogy ha a teljes épületben elzárjuk a vizet a vízfőcsap segítségével. Ennek köszönhetően biztosak lehetünk benne, hogy a csap leszerelése után sem fog minket még véletlenül sem elönteni az árvíz.

  2. Ezt követően lazítsuk meg a rögzítőcsavart. Ezt a csavart a két csaptelep alatt találhatjuk meg, emellett futnak a flexibilis csövek, amelyek a hideg vizet és a meleg vizet szállítják a csaptelephez.

  3. Bontsuk ki ezeket a bekötőszárral együtt.

  4. Ha a régi csaptelep kiemelésre került, akkor előkerülhet végre új szerzeményünk. Az új csaptelepet helyezzük bele a számára kialakított nyílásba, majd csatlakoztassuk hozzá a flexibilis csöveket. Fali kiállás esetén hasonlóan járunk el. Itt sokszor a flexibilis csövek nem rejtettek, hanem a falon kívül helyezkednek el.

  5. Ha úgy gondoljuk, a beszereléssel végeztünk, akkor a főcsap megnyitása után megnyithatjuk a csapot. Hiba esetén ekkor még tudunk javításokat végezni.

  6. Miután biztosak vagyunk benne, hogy a szerelés sikeres, úgy szükség esetén körbenyomhatjuk szaniter szilikonnal is a csaptelep környékét. Biztos, ami biztos!

 

flexibilis bekötőcső

 

Amennyiben úgy dönt, hogy vízvezeték szerelő szakemberre bízza a dolgot, úgy is beszerezheti előre az Önnek megfelelő csaptelepet online. Kínálatunkban a fali csatlakozású és a szaniter csatlakozású darabokból is kedvére válogathat. Akár mosogató, akár kád vagy kézmosó csaptelepet keres, nálunk megtalálhatja az ideálisat.

További kérdése, problémája merült fel a rendelés kapcsán, esetleg egy-egy csapteleppel? Keressen minket bizalommal! Hívjon minket ügyfélszolgálat elérhetőségünkön munkanapokon 8-16 óra között vagy írjon e-mailt!

#garanciával #lévő #ezeket #szintén #sokan őket kerül helyezkedik vagyunk budapest tudjuk biztosan működik szerelőt például #kisebb rossz könnyen cserélni #komoly előfordulhat azonnal szó #során

1 darab
11 560,81 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 darab
21 727,16 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
9 237,98 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 darab
11 062 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 darab
29 030,93 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
2 darab
13 915,39 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 darab
16 365,22 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 darab
13 868,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
9 982,2 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
18 045,43 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
9 884,41 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
12 795,25 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 darab
12 887,96 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 darab
10 562,59 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek