Ha Ön éppen barkácsolni vagy felújítani szeretne, vagy az új tükröt a helyére tenni, és nincsen kéznél szög vagy csavar, akkor is, de mindig mindenben lehet rá számítani. Ha egyszer a rögzíteni kívánt tárgy vagy rész a betonhoz, márványhoz, téglához, vashoz, almíniumhoz, üveghez, poliészterhez, parafához, bádoghoz, fához vagy zsaluzathoz tapadt, biztosak lehetünk benne, hogy ott is marad. Kikeményedés után magas tapadóerővel bír, és innentől már a kreativitás és a fantázia birodalmában járunk, mert a felület festhető és vízálló. Tulajdonképpen bármit összerakhatunk vagy építhetünk vele, amit csak el tudunk képzelni.

Egy ősi módszer mintájára

Létezik egy 15. századi japán gyakorlat, ami különleges inspirációt jelenthet tárgyak javításához vagy összeszereléséhez. A kintsuginak nevezett eljárás egy japán uralkodó sógunhoz kötődik, aki a legenda szerint imádott halványzöld, törött kínai porceláncsészéjét elküldte Kínába megjavíttatni. Az ottani keramikusok ronda fémkapcsokkal rögzítették össze, ami a sógunnak egyáltalán nem tetszett, ezért egy japán keramikushoz fordult, aki elhatározta, hogy értékes műalkotásként fogja újávarázsolni a törött csészét. A lakkszömörce nevű, Japánban őshonos növény gyantájával ragasztotta össze a darabokat, majd aranyporral lefestette a ragasztót. Ezután a kintsugi hamarosan óriási üzletté vált, és egy 17. században élt katona úgy gazdagodott meg belőle, hogy régi csészéket vásárolt, azokat összetörte, majd ezzel a technikával helyreállította őket, és méregdrágán eladta. Ez a művészeti ág összefonódott a zen buddhizmussal, mely szerint az életet az érzékeken át kell megélni, és úgy részt venni benne, ahogy történik. Vagyis múlt, jelen és jövő egymáshoz rögzül, és a nehézségek elfogadásával együtt egy erős és harmonikus személyiséggé válhatunk, mert egyéniségünket ezek a törésvonalak is ugyanúgy építik.