Blog

Füstcsöveken innen és túl

Füstcsövek hatalmas választékban

Vártuk vagy sem, az ősz bizony beköszöntött, és a tél is hamarosan beteszi a lábát a küszöbön. Nem árt tehát időben felkészülnünk a hűvösebb, olykor dermesztően hideg őszi-téli nappalokra és éjszakákra. Egy megbízhatóan működő kályha vagy kandalló mellé bekuckózva kezünkben egy bögre mentateával azért mégiscsak elviselhetőbbek a mínuszok. Aktuális cikkünkben a füstcsövekkel foglalkozunk.

Kezdjünk mindig egy próbafűtéssel!


Legyen szó kályhával vagy kandallóval történő fűtésről, érdemes rendszerpróbát tartanunk még a szezon előtt. Erre leginkább biztonsági okokból van szükség, hiszen a nem megfelelően illeszkedő vagy sérült alkatrészek miatt veszélybe is kerülhetünk. Egy profi, szakember által végzett fűtésellenőrzés során fény derülhet többek között a füstcső-elemek helytelen illeszkedésre és arra is, hogy fennáll-e a szén-monoxid szivárgás veszélye.

Ha „csak” a füstcsővel van gond


A széles termékválasztéknak köszönhetően ma már fekete és zománcozott-festett füstcsövek között is válogathatunk. Csak a szimpátiánkon és a kályhánk és/vagy kandallónk kinézetén múlik, hogy mely típusokból rendelünk, illetve milyen méretben. Míg a matt hatású füstcsövek elegáns kinézetet kölcsönöznek a fűtőtesteknek, addig a zománcozott modellek inkább a régebbi korokat idézik.

Hővezetés és hőmegőrzés szempontjából mind a fekete, mind pedig a zománcozott-festett modellek jól teljesítenek. Bármelyik füstcsőtípus mellett voksolunk, alkatrészek tekintetében is gazdag termékpalettával találkozhatunk: a szűkítőktől kezdve a faldugókon át egészen a könyökökig minden megtalálható már a piacon.

Mitévők legyünk?
Mindenképpen érdemes kikérnünk egy szakértő véleményét még a füstcsővásárlás előtt, hogy pontosan illeszkedő és magas minőségű kályha/kandalló alkatrészt rendelhessünk. A vékony és vastag falú, valamint a zománcozott füstcsövek beszerelését, cseréjét szintén javasolt hozzáértőre bízni.

Ha továbbra is tanácstalan a füstcsövet illetően, akkor forduljon segítségért webáruházunkhoz! Természetesen a további kiegészítőket, szén-monoxid érzékelőket is megtalálhatja kínálatunkban!

rendelhető, beszerzés alatt
28 560 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 db
23 470 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
4 583 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 db
13 800 Ft
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
4 szál
8 210 Ft
7 224,8 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
2 229 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 db
3 382 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
12 120 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
2 szál
5 610 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
9 410 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
3 867 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
13 680 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 db
13 800 Ft
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
1 db
1 830 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 db
2 665 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
26 180 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
20 340 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
2 szál
5 940 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
17 020 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-10
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
8 950 Ft
8 055 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
10 460 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
3 919 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
4 204 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
15 640 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
13 680 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
24 530 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
20 930 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
4 db
6 390 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
19 450 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
4 szál
2 840 Ft
2 499,2 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
5 070 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 db
6 160 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 db
1 965 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
5 770 Ft
5 077,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
22 380 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
37 130 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
17 140 Ft
15 083,2 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
26 590 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
2 755 Ft
2 424,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
7 120 Ft
6 265,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
9 970 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
13 480 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
21 110 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 szál
5 920 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
14 590 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
10 110 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
9 720 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
1 db
2 525 Ft
2 222 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
2 715 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 db
4 091 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 db
1 823 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 db
26 220 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 szál
8 390 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
40 240 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
3 397 Ft
2 989,36 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
10 470 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
6 070 Ft
5 341,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
13 680 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
1 892 Ft
1 664,96 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
1 db
7 060 Ft
6 212,8 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 db
2 154 Ft
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
5 250 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
18 280 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
9 320 Ft
8 201,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
6 910 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
4 szál
4 168 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
4 965 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
11 340 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
34 730 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 szál
9 350 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
2 522 Ft
2 219,36 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
20 330 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
4 745 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek