Blog

Az a jó, ha minden fényárban úszik

Az a jó, ha minden fényárban úszik

Igaz ez nappal és éjjel – főként sötétben, amikor muszáj kiszaladnunk az udvarra, a kertbe, a kocsibeállóhoz vagy a kapuhoz, és nem szeretnénk bukdácsolva eljutni a célpontig.
Ilyen helyzetekre nyújtanak megoldást LED-reflektoraink, amikről most Ön is többet megtudhat.

A hagyományos lámpatestek kora lejárt?


Úgy tűnik, hogy az idő előrehaladtával egyre nagyobb igény van a hagyományos termékek mellett az olyan innovatív fényforrásokra is, mint a LED-reflektor. Sok tulajdonsága van, ami miatt szerethető, de nézzük most a legfontosabbakat!

Akinek számít a környezettudatosság és az energiatakarékos használat, az nem lőhet mellé, ha LED-reflektort választ. Nagy fényerővel bír, így akár a legsötétebb helyeken is elegendő fényt biztosít, ráadásul természetes fehér színe a szemet sem bántja.

Magasan védett a por és a víz ellen, ezért akár hosszú éveken át használható kültéren (is) anélkül, hogy a cseréjén kellene gondolkozni. A LED-reflektor váza továbbá azért is nagyszerű, mert a por és a víz mellett a kártevőket és bogarakat is távol tartja.

És ha ez még nem lenne elegendő, többfajta kivitelből választhatunk. Míg a hagyományos izzószállal rendelkező izzó fokozatosan „melegszik be”, azaz először halványabban világít, majd perceken belül felerősödik, addig a LED és a LED érzékelős rögtön 100%-on működik. Utóbbival még tovább csökkenthető az energiafogyasztás, hiszen csak akkor lép működésbe, ha mozgást észlel.


Hova érdemes LED-reflektorokat telepíteni?


A rövid válasz az lenne, hogy beltérre és kültérre egyaránt. De akik rendszeres olvasnak minket tudják, hogy mindig bőven kifejtük a lehetőségeket. Kezdjünk is bele!

Falra szerelhető és állványos reflektoraink előtt nincsenek határok, azaz bárhol és bármilyen formában felhasználhatók. Persze leírjuk, hogy mik azok a helyszínek, ahová a leggyakrabban telepítik őket a vásárlóink.

Beltéren remekül mutatnak reflektoraink a pincékben, kamrákban és padlásokon, sőt akár gardróbokban is helyet kaphatnak. Kültéren (otthoni körülmények között) gyakran telepítik őket teraszokra, erkélyekre, kocsibeállókhoz, kapukhoz, fészerekhez, kerti sütögetőhelyek és medencék mellé stb. De ne feledkezzünk meg az ipari felhasználásról sem, hiszen a falra szerelhető és az állványos modellek is jól teljesítenek az üzemek és gyárak belső tereiben, parkolóiban is.

Nézze meg ledes termékeink elérhetőségét, és rendeljen az elérhetők közül pillanatok alatt! Bizonyos esetekben előrendelés is leadható.

Webshopunk lehetőséget kínál a házhoz szállításra és a személyes átvételre is. Utóbbinál kérjük, vegye figyelembe az erre vonatkozó adatokat, amiket a Szállítás menüpontban leírtunk!

Ha még nem követ minket a Facebookon és az Instagramon, akkor eljött az ideje a csatlakozásnak. Ha kimarad, lemarad az állandó kedvezményekről (pl. árkedvezmény, ingyenes szállítás).