Blog

Ne csavarodjon be! – elmondjuk, mikor melyik csavar kell

Nem mindegy milyen csavar

A csavar, bár jelentéktelennek tűnik, voltaképpen alapvető fontosságú eszköz. Csavarok tartják össze a körülöttünk lévő tárgyak – többek között bútorok és elektronikai eszközök – jelentős részét, és nélkülük elképzelhetetlen lenne a tökéletes rögzítés is. Sokan talán nem tudják, hogy a csavarok maguk is gépek: úgynevezett egyszerű gépek, illetve erőátviteli eszközök, mint például az ék vagy a csiga. Ám amennyire egyszerűek, legalább olyan sokfélék is, és a laikusok, kezdő hobbibarkácsolók nem mindig tudnak kiigazodni a csavarok tarka világában. Blogbejegyzésünkkel nekik adunk most egy kis útmutatót.

 

  • Fa- és faforgácslap csavar. Ez az egyik leggyakrabban használt csavartípus, amit a szakembereken túl bizonyára a laikusok is ismernek. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy ha faanyaggal dolgozunk, akkor ahhoz facsavart használunk, főleg, ha a rögzítés szempontjából tartós eredményt szeretnénk. Bár kisebb tartóerő esetében dönthetünk szeg mellett is, de alapvetően facsavarral javítjuk, fixáljuk a bútorokat, rögzítjük a faszerkezeteket. Fontos, hogy mindig a megfelelő méretű és csavarfejű darabokat válasszuk az adott munkához.

  • Gipszkartoncsavar. Ennek a típusnak is egyértelműen adódik a nevéből a felhasználási területe: természetesen a gipszkarton rögzítése a funkciója. Mégis számos változatban beszerezhető, hiszen korántsem mindegy, hogy miből készül a felület, amihez a gipszkartont rögzítjük. Ennek megfelelően a gipszkartoncsavar lehet fa- vagy fémmenetes, utóbbi önfúró változatban is elérhető.

  • Metrikus csavar. Amennyiben a csavarokat menetük szerint csoportosítjuk, a metrikus csavar az egyik legelterjedtebb típus. Ezek a darabok metrikus menettel vannak ellátva, és többnyire anyacsavar szükséges az ellenbiztosításukra.

  • Tokrögzítő csavar. Ezt a típust leginkább a szakemberek alkalmazzák, hiszen pontosan arra valók, amit a nevük sejtet: ezekkel rögzítjük az ajtókat, ablakokat. Roppant mód megkönnyítik a munkát, hiszen kialakításukból adódóan nincs szükség dübelre.

Persze a csavarokat többféle szempontból csoportosíthatjuk: fejforma, menet, szilárdság, bevonat, előállítás, anyag, funkció, és a többi, ezért azt tanácsoljuk, hogy a munka megkezdése előtt alaposan tájékozódjon egy megbízható csavar webáruháznál!

 

4 db
56,9 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1040 db
4,1 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
1035 db
8,5 Ft
7,06 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
1061 db
7,4 Ft
6,14 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
2 db
366 Ft
325,74 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
200 db
15,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
15 db
29,2 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
57 db
74,4 Ft
66,22 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1353 db
3,9 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
510 db
14,1 Ft
11,7 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
55 db
48,3 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
538 db
3,8 Ft
3,34 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
78 db
67,5 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
175 db
24,7 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
38 db
37,8 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
9,5 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
477 db
7,9 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
602 db
2,2 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
35 db
231 Ft
205,59 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
196 db
26,8 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-10
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
24,8 Ft
22,32 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
180 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
50 db
31,3 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
504 db
4,2 Ft
3,49 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
133 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 db
28,7 Ft
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
18 db
73,4 Ft
65,33 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
60 db
180 Ft
160,2 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 db
68,3 Ft
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
159 db
20,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
155 db
25,9 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
131 db
60,1 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
577 db
16,8 Ft
14,78 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-10
Kedvezmény
125 db
15,1 Ft
13,59 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
286 db
1,5 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
139 db
23,7 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
22,1 Ft
19,45 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
506 db
4,5 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
1,8 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
75 db
30,3 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
642 db
8,5 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
454 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
521 db
9,7 Ft
8,54 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
408 db
5,5 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
112 db
23,5 Ft
19,51 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
1056 db
4,3 Ft
3,83 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
450 db
6,2 Ft
5,15 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
198 db
7,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
251 db
18,5 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
14 db
37,1 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-10
Kedvezmény
139 db
8,6 Ft
7,74 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
218 db
3,8 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 db
72,4 Ft
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
4,8 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
27 db
64,3 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
825 db
1,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
520 db
15,6 Ft
13,73 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
17 db
115 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
9 db
38,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 db
14,7 Ft
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
270 db
14,7 Ft
12,2 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
104 db
65,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
241 db
13,8 Ft
12,14 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
49 db
38,9 Ft
34,62 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
38 db
57,2 Ft
47,48 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
30 db
23,5 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
232 db
4,3 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
868 db
2,3 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
154 db
22 Ft
19,36 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-10
Kedvezmény
180 db
14,6 Ft
13,14 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
90 db
55 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
410 db
6,7 Ft
5,56 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-14
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
12,8 Ft
11,01 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
110 db
5,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
204 db
12,1 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
249 db
19,5 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-10
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
51,8 Ft
46,62 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
162 db
12,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
99 db
4,1 Ft
3,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
101 db
10,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
410 db
88,1 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1275 db
95,2 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
22 db
110 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
12,8 Ft
11,39 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 db
71,1 Ft
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
730 db
2,2 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
754 db
5,7 Ft
5,02 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
172 db
29,9 Ft
24,82 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
15 db
15,5 Ft
13,79 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
207 db
176 Ft
156,64 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
17,9 Ft
14,86 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
1049 db
3,2 Ft
2,66 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
107 db
64 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
701 db
3,5 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
79 db
4,7 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
37 db
45,8 Ft
40,76 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
255 db
21 Ft
17,43 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
3 db
35,7 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-10
Kedvezmény
30 db
384 Ft
345,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
3 db
72,2 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
11,9 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
85 db
12 Ft
9,96 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 db
9,3 Ft
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
127 db
17,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
50,9 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
446 db
4,1 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
440 db
13,4 Ft
11,12 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
40 db
38,9 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
216 db
10,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
79,9 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-10
Kedvezmény
10 db
121 Ft
108,9 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 db
83 Ft
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
30 db
220 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
19 db
79 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
65,2 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
17,3 Ft
15,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
319 db
5,7 Ft
5,02 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
56,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
387 db
6,7 Ft
5,56 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
242 db
17,3 Ft
14,36 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
98 db
17,2 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
137 db
8,8 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
14,5 Ft
12,91 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
109 db
52,8 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
288 db
12,2 Ft
10,13 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
174 db
17,8 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
861 db
2,1 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
80 db
142 Ft
126,38 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
450 db
4,3 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
280 db
10,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
17,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
117 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
31 db
70,3 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
82 db
24,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 db
25,4 Ft
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
13 db
28,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
23,7 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
3,8 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
109 db
42,1 Ft
34,94 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
34 db
13,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
669 db
3,1 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
206 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
14 db
118 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-14
Kedvezmény
0 db
12,8 Ft
11,01 Ft
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
208 db
11,7 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
980 db
5,7 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
2,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
175 db
21,5 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
220 db
17,7 Ft
15,75 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
67 db
29,8 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
690 db
2,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
130 db
26,4 Ft
23,5 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
99,2 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
57 db
32,5 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 db
59,5 Ft
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
514 db
10,4 Ft
9,15 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
9,3 Ft
7,72 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
49 db
11,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1490 db
7,8 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
789 db
2,4 Ft
1,99 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
470 db
5,1 Ft
4,23 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
116 db
16,8 Ft
13,94 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
62 db
31,5 Ft
27,72 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
11,8 Ft
9,79 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
4 db
156 Ft
138,84 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
50 db
36,8 Ft
32,75 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
71 db
23,9 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
110 db
38,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 db
213 Ft
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
38 db
70,4 Ft
62,66 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 db
121 Ft
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
-10
Kedvezmény
22 db
48,7 Ft
43,83 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek