Blog

Az árnyékoló háló vásárlás csínja-bínja

Az árnyékoló háló vásárlás csínja-bínja

Az uv álló anyagból készült, vastag és vékonyabb változatban is megrendelhető árnyékoló hálók, belátásgátlók azért készültek, hogy mindenki igényét kielégíthessék. A vásárlás előtt azonban nem árt, ha néhány aspektust mindenképpen figyelembe veszünk. Lássuk is, hogy milyen szempontok alapján válasszuk ki új hálónkat és a szerelés során elengedhetetlen szerszámokat, kiegészítőket!

Az árnyékoló háló vásárlás csínja-bínja

Az árnyékoló hálók rendkívül sokrétűen hasznosítható termékek, beszerzésük előtt azonban érdemes néhány szempontot mindenképpen figyelmbe venni, hogy ne a csomag megérkezését követően bosszankodjunk azon, már megint elszámoltunk valamit. Adott tehát az igény, miszerint szükségünk van egy minőségi árnyékoló hálóra, amelyet belátásgátálásra és a nevéből adódóan árnyékolásra is használhatunk. Ez után jön azonban a sokak számára fekete leves, miszerint nem tudjuk pontosan milyet, mekkorát és milyen hosszúságút tegyünk a kosarunkba.

Jelen cikkünkben egy kis segítséggel szeretnénk szolgálni a vásárláshoz, az alábbi tippek elolvasása után pedig mindenki fekete öves belátásgátló vásárlónak fogja magát érezi! Lássuk is a legfontosabbakat!


UV álló, de hány cm-es legyen?


A hét, a hónap és akár az év minden napján szükségünk lehet bizonyos árnyékoló háló változatokra. Ha nem is a Nap erős sugarai miatt szerelnénk fel, akkor a szomszédok vagy utcafronton elhaladók leskelődése ellen is használható kerti termékek ezek. Az, hogy leggyakrabban a kertben, a kerítésre felszerelve hasznosítjuk őket nem jelenti azt, hogy ne lehetne velük megoldást találni a teraszokon, balkonon, vagy akár a veteményes felett a kéretlen tekintetekre és a káros sugárzásra.

Kezdjük is a legelején. Döntsük el, hogy pontosan milyen célra szeretnénk használni az uv álló hálót. Amennyiben megtaláltuk a fő felhasználási területet, úgy válasszuk ki, hogy milyen színben szeretnénk megrendelni a terméket. A zöld változatokból többféle átláthatatlansággal rendelkező termék is választható a legvékonyabbtól az akár 99%-os átláthatatlanságot biztosító Supertex darabokig.
A Nap erős sugarai ellen védelmet nyújtó árnyékoló hálók természetesen nem csak zöld színben elérhetőek palettánkon. A modernebb környezetbe jobban illeszkedhet a szürke vagy barna háló változat.

A szín kiválasztását követően mérjük fel a területet, milyen hosszan és milyen szélességben szeretnénk a háló anyagot felszerelni. Ezt követően dönthetünk a tekercses vásárlása mellett, azaz 50 méter megrendeléséről vagy kérhetjük méteres kiszerelésben ezeket a remek háló anyagokat.

Méterre vágatás esetén mindig ügyeljünk arra, hogy egész méterre vonatkozóan adjuk le megrendelésünket, a felmérésnél pedig inkább felfelé kerekítsünk. Természetesen teljes tekercs rendelése esetén is lehetőségünk van otthon leszabni a szükséges mennyiségeket saját magunknak.

De mégis milyen széleset válasszunk? Az egyedi méter hosszra kérhető árnyékoló háló vásárlásnál a másik fontos szempont annak a felületnek a magassága, amelyre felkerül a beátásgátló. Mérjük fel, hogy pontosan milyen magas a kerítés, a teraszkorlát és ahhoz megfelelő magasságú, szélességű terméket válasszunk.
Ezt szerencsére könnyen megtehetjük, hiszen 100, 120, 150 cm-es és 180, 200 cm-es árnyékoló háló típusok is megrendelhetőek egyszerűen, online webáruházunkból.

A megrendelés véglegesítése előtt azonban még egy fontos dologról ne feledkezzünk meg. A felszereléshez is szükségünk lehet bizonyos eszközökre, kiegészítőkre!


Szükséges eszközök a gyors szereléshez

A szerelés megkezdése előtt fontos tudni, pontosan milyen felületre szereli majd fel a hálót. A szerelés módja ugyanis változhat a felülettől. A legegyszerűbb módszer a gyorskötözős felhelyezés. Ezekkel az apró eszközökkel könnyen felfűzhetjük a háló perforált lyukain keresztül az anyagot a felületre.

Kábelkötegelők helyett választhatjuk a zsinóros kifeszítést is. Ebben az esetben megfelelő hosszúságú és erősségű, színben a háló anyagához illő termékeket válasszunk.

A legerősebb és sokak számára legjobb rögzítést vékony sodronykötelekkel is elérhetünk. Ezekhez a kötél változatokhoz ne felejtsünk el kötélszorítót is venni.

A vágás otthonunkban is egyszerűen megtehető egy éles olló segítségével, így a csomag mérkezését követően további különböző alakításokat tehetünk az anyagban.

Az árnyékolás és belátásgátlás mellett a növények védelméért is sokat tehetünk ezekkel a kínálatunkban lévő, gyorsan felszerelhető, ház körül remek szolgálatot tevő anyagokkal. Vízszintesen felszerelve a veteményes felé védelmet nyújt terményeinknek a káros sugarak ellen, így képes lehet akár a kiégést, a hőgutát is megakadályozni. Erre a célra a Lighttex vagy raschel háló változatok a leghatékonyabbak és legelterjedtebbek.

raschel háló

Amennyiben az ingyenes szállítást is szeretné igénybe venni, úgy nem szükséges mást tennie, csak 30.000 Ft feletti összegért rendelni és kiválasztani a megfelelő szállítási szolgáltatást. Ennyire egyszerű! Amennyiben blogunk elolvasása után is maradt még kérdése, kérjük keressen minket bizalommal!

#színű #áll #pvc #folyamatosan #szállítási idő #kicsit #jobb #első #teljesen #oldal #található #-től #két #fog #pvc #található #az árnyékoló háló vásárlás csínja-bínja
0 tek
34 560 Ft
Egységár: 460,8 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
0 tek
37 330 Ft
Egységár: 497,73 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
-14
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
402 Ft
345,72 Ft
Egységár: 345,72 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
34 350 Ft
Egységár: 572,5 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
53 db
46,9 Ft
41,27 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 tek
36 860 Ft
Egységár: 368,6 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
0 tek
41 330 Ft
Egységár: 459,22 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
0 m
795 Ft
Egységár: 530 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
100 db
10,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
21 120 Ft
Egységár: 352 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 m
601 Ft
Egységár: 300,5 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
-20
Kedvezmény
16 m
1 297 Ft
1 037,6 Ft
Egységár: 691,73 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
9 db
43,7 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
54 db
58,9 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
66 m
294 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 tek
24 170 Ft
Egységár: 402,83 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
86 db
27,8 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-14
Kedvezmény
22 m
302 Ft
259,72 Ft
Egységár: 216,43 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
2 m
740 Ft
Egységár: 493,33 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 tek
46 470 Ft
Egységár: 464,7 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
1 tek
34 260 Ft
Egységár: 380,67 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 tek
31 770 Ft
Egységár: 353 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
348 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 tek
48 810 Ft
Egységár: 488,1 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
534 Ft
Egységár: 356 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
5 csom
377 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
122 db
31,5 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
200 db
6,4 Ft
5,31 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
4 m
1 255 Ft
Egységár: 627,5 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 m
695 Ft
Egységár: 463,33 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
0 tek
57 700 Ft
Egységár: 577 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
600 db
3,8 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 tek
18 240 Ft
Egységár: 364,8 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
292 m
84,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
100 db
11,7 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
18,9 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 tek
32 520 Ft
Egységár: 433,6 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
-20
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
1 120 Ft
896 Ft
Egységár: 746,67 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
16 570 Ft
Egységár: 331,4 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
8,7 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 tek
45 460 Ft
Egységár: 606,13 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
0 m
884 Ft
Egységár: 491,11 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
0 tek
59 900 Ft
Egységár: 665,56 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
0 m
518 Ft
Egységár: 431,67 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
1100 db
3,8 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
37 m
689 Ft
Egységár: 459,33 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 m
678 Ft
Egységár: 376,67 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
21 m
173 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
4 m
721 Ft
Egységár: 721 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
445 Ft
Egységár: 370,83 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 tek
42 040 Ft
Egységár: 420,4 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
0 tek
33 180 Ft
Egységár: 663,6 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
0 m
811 Ft
Egységár: 405,5 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
25 250 Ft
Egységár: 336,67 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 m
1 273 Ft
Egységár: 707,22 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
0 m
899 Ft
Egységár: 449,5 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
0 m
1 040 Ft
Egységár: 520 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
96 m
400 Ft
Egységár: 400 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 tek
29 710 Ft
Egységár: 594,2 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
0 m
972 Ft
Egységár: 648 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
0 m
629 Ft
Egységár: 629 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
0 tek
31 020 Ft
Egységár: 344,67 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
56 m
724 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
2 m
1 237 Ft
Egységár: 618,5 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
6,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 m
673 Ft
Egységár: 373,89 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
20,4 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
55 m
785 Ft
Egységár: 436,11 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
0 m
998 Ft
Egységár: 499 Ft/m2
ELFOGYOTT
Részletek
Részletek
62 db
46,2 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-17
Kedvezmény
83 db
43,7 Ft
36,27 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
36 m
353 Ft
Egységár: 353 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
2 m
1 056 Ft
Egységár: 880 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
54 db
29,6 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
21 790 Ft
Egységár: 435,8 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
100 db
9,1 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
100 db
19,9 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
3 m
833 Ft
Egységár: 462,78 Ft/m2
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
500 db
16,2 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek