Blog

Miért szedjük össze a lehullott faleveleket?

Lombseprű

Az ősz közeledtét mi sem jelzi egyértelműbben, mint hogy a fák lombjai fokozatosan sárgás, vöröses, barnás árnyalatokat öltenek magukra. A lenyűgöző transzformációt követően azonban nemsoká hullani kezdenek a falevelek, és szép lassan beborítják az egész kertünket. Ha viszont az így kialakult avarréteget érintetlenül hagyjuk, azzal kárt is okozhatunk növényeinkben. Az alábbiakban összefoglaljuk, miért is érdemes lombseprűt ragadnunk az őszi szezonban.

Levele, le vele?

Az ősz jellemzően csapadékos évszak, ennek következtében az avar gyakran nedves, így csúszásveszélyes lehet – ezért első körben a lépcsőkről, a kerti közlekedőkről, és nem utolsósorban a házunk előtti járdaszakaszról kell összeszednünk a lehullott faleveleket. Emellett azzal is számolnunk kell, hogy a nedves avar alatt az örökzöldek és a gyepfelületek könnyen rothadásnak indulhatnak – ezért semmiképp se mulasszuk el ezekről leszedni a levéltakarót!

De mégis mit kezdjünk az összegyűjtött levelekkel? Több módja is van a hasznosításuknak. Egyfelől dúsíthatjuk vele a talajt: ehhez nem kell mást tennünk, mint hogy a fák, bokrok vagy a virágágyások köré halmozzuk a leveleket, és valamelyest beleforgatjuk a földbe – így idővel humuszréteg keletkezik, ami tápanyagot szolgáltat a növényeknek. Emellett a legtöbb lombhullató fa leveleit – a metszési nyesedékekkel és a további kerti hulladékokkal együtt – a komposztálóládába is halmozhatjuk.

     

 

Új seprű jól seper – még évek múltán is

Nem kétséges tehát, hogy érdemes egybegyűjteni az ősszel lehullott faleveleket – nem mindegy azonban az sem, hogy ezt mivel tesszük. A fémből vagy műanyagból készült, állítható nyelű változatban is kapható lombseprűvel gyorsan és kellő hatékonysággal elvégezhetjük a feladatot, miközben attól sem kell tartanunk, hogy az avarréteg alatt a fűben vagy más növényeinkben kárt teszünk.

Már a nyakunkon az ősz, így érdemes még időben beszerezni a szükséges szerszámokat a kerti munkálatokhoz – válogasson kedvére webáruházunk kínálatából!

7 darab
4 245 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
5 darab
1 594 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 darab
1 814 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
49 darab
5 824,99 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
6 988 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
4 darab
1 003 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
4 145 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
4 darab
1 927 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
2 darab
1 371 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
5 darab
3 954,01 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
4 darab
4 064 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
5 darab
1 134 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
4 darab
1 639 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek