Blog

Levélgyűjtés – csinálja úgy mint a profik!

Levélgyűjtés – csinálja úgy mint a profik!

Több dolog is eszünkbe jutott annak kapcsán, hogy mik lehetnek a legfontosabb dolgok, amik a levélgyűjtéshez elengedhetetlenek. Elsősorban az idő, a munkakedv, és csak másodsorban a megfelelő kerti eszközök. Lássuk az utóbbiakat, hogy mivel gazdálkodhatunk!

A jó gereblye sosem vész el


Ahány kerti folyamat, annyiféle gereblye kapható a boltok polcain. Létezik már sírgondozáshoz való, miniszerszámnak besorolt, hagyományos nyolc fogú – és a sort még hosszasan lehetne folytatni. A levélgyűjtéshez mi mégis inkább a klasszikus kialakításúakat ajánljuk (8 fogú, 14 fogú stb.) attól függően, mekkora a várható levélmennyiség. Míg a kevesebb foggal bíró gereblyékkel inkább a nagyobb anyagokat, addig a sűrűbb fogazatúakkal az apróbb leveleket, kisebb gallyakat és gyomokat lehet könnyedén összegyűjteni.

Ha kíváncsi a gereblye kínálatunkra, ide kattintva megnézheti.

 

A pakolás és a tárolás lehetőségei


Bár a munka nehezét azzal letudhatjuk, hogy gondosan összehúzzuk a levelest vagy összeszedjük a gallyakat és a gyomokat, itt azonban nem állhatunk meg. A pakolás és a szállítás feladatai bizony még várnak ránk. Ezekhez nem is lesz másra szükségünk, mint egy erős és szinte elnyűhetetlen talicskára, amire könnyedén feldobálhatjuk az összehúzott kupacokat, amiket aztán oda helyezhetünk el, ahová a kedvünk tartja.

Akadnak, akik csak egyben rádobják a levélkupacot a komposztra, és olyanok is, akik kültéri szemetesbe pakolják, ahonnan később apránként helyezik a komposztra. Mások inkább gyűjtőzsákokba helyezik a levélhalmot, amiket aztán ők maguk vagy az illetékes hatóság zöldhulladékként elszállít. Válassza ezek közül azt a módszert, ami leginkább megfelel az elképzeléseinek!

 

Egyéb kiegészítők a komfortos munkához


Ha választhatnánk két terméket, amiről semmiképpen sem mondanánk le a levélgyűjtésnél, akkor az a gumicsizma és a munkavédelmi kesztyű lenne. A gumicsizmában bár nem olyan könnyű a járás, mint egy hagyományos utcai cipőben, sok mindentől megvéd minket munka közben. A gumicsizma nem ázik be, ráadásul egyszerűen tisztítható a feladatok elvégzése után. A kesztyű pedig nem engedi, hogy a gereblye-használattól vízhólyagos vagy sebes legyen a tenyerünk, ráadásul a gyakran nedves, piszkos leveleket sem kell puszta kézzel megfognunk, ha rajtunk van. Kész főnyeremény.

Megjött a kedve a levélgyűjtéshez vagy éppen ellenkezőleg, tart attól, hogy hiányos a kerti munkához szükséges felszerelése? Semmi gond. Webshopunkban minden fontos eszközt beszerezhet a levélgyűjtéshez.

Nézzen körbe minél előbb, és adja le a rendelését pár egyszerű lépésben!
Országszerte gyorsan szállítunk.

 

Szokott Facebookozni? Fent van az Instagramon is? Kövesse be cégünk oldalait kedvenc közösségimédia-felületén! Friss blogbejegyzésekkel, top termékekkel, árengedményekkel várjuk.

5 darab
1 134 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
12 pár
896 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
5 darab
1 594 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 darab
35 980 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
12 pár
1 665 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
12 pár
1 665 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
7 darab
4 245 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
6 988 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
49 darab
5 824,99 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
4 darab
1 639 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
4 darab
4 064 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
14 pár
1 197 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 darab
1 814 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
13 pár
1 197 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
12 pár
1 665 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
4 145 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
5 darab
3 954,01 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
14 193 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
7 pár
894,99 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
2 darab
1 371 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
4 darab
1 927 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
4 darab
1 003 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
12 pár
896 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
13 pár
1 197 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
12 pár
896 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek