Blog

Jó és rossz locsolás – ilyen létezik?

Jó és rossz locsolás – ilyen létezik?

A növények legnagyobb része köszöni szépen, jól megvan öntözés nélkül is. Persze itt is akadnak kivételek: a különböző fűszernövények és cserepes virágok nagy odafigyelést igényelnek csakúgy, mint egy újonnan telepített pázsit. Ha betartunk néhány egyszerű locsolási alapszabályt, akkor a növényeink garantáltan hálásak lesznek. Fogjunk neki!

Megannyi öntözési technika

Ahányan vagyunk, annyiféle módon gondolkozunk az öntözésről, és a lehetőségeink sem egyformák. Míg egyesek a klasszikus locsolókannára esküsznek, addig mások rábízzák az áztatást egy profi öntözőrendszerre, és megint mások inkább a jól bevált locsolótömlő után nyúlnak nap mint nap. Kinek így, kinek úgy praktikusabb vagy kényelmesebb. A célt figyelembe véve mindegy, hogy melyik öntözési módszert választjuk, mert a hangsúly az időzítésen van, és sok múlik a víz minőségén is.

Mindenképpen a kora reggeli vagy az esti órákban öntözzünk. Olyankor a föld már visszahűl, és a napfény sem perzseli meg az ázott leveleket, virágokat. Így még a vízzel is spórolhatunk: a hűvösebb időszakokban lényegesen kevesebb fog elpárologni belőle, és több juthat a földbe, a gyökérzethez.

Ha tehetjük, akkor szavazzunk az esővíz gyűjtésére, és használjuk azt a kerti-, és balkonnövények öntözéséhez. Sokan nem tudják, de az esővíz sokkal lágyabb víznek számít, mint a vezetékes ivóvíz. A növények nagy része pedig a lágyabb vizet jobban kedveli, ahhoz szokott hozzá. Nagyvárosokban, gyárakhoz közeli településeken ugyanakkor nem minden esetben javasolt az esővíz használata, hiszen az gyakran szennyező anyagokkal lehet tele, megváltozhat a kémhatása.

Mit és hogyan öntözzünk?


Ahogyan két egyforma ember, úgy két egyforma növény sem létezik. Általánosságban azonban elmondható, hogy a szabadföldben termesztett növények kevésbé vízigényesek, ezért bőven elegendő, ha hetente kétszer öntözzük azokat. A cserepes növényeknek ezzel ellentétben gyakori áztatás szükséges; egyes fajták akár minden nap öntözhetők.

Ha jól ismerjük a növényeinket, akkor könnyű dolgunk van. Új, még ismeretlen virágok, bokrok és fák esetén érdemes utánajárnunk, hogy milyen környezetben érzik jól magukat, és milyen vízigénnyel rendelkeznek.

A cserepes növények és a fűszernövények általában kisebb gyökérzetűek, ezért kevesebb, rövidebb idejű áztatás is elegendő lehet nekik. A bokrok és a fák másképp működnek, méretes, szerteágazó gyökérzetük méterekre is elfuthat a földben. A locsolásuknál ügyeljünk arra, hogy a gyökérzetüket kellőképpen átjárja a víz. Bátran, bőségesen adjunk inni nekik.

Tart az öntözéssel járó hercehurcától? A fárasztó áztatások helyett válassza inkább a kényelmes kertgondozást, és rendeljen webshopunkból locsolótömlőt hozzá illő szórófejjel!

Csak egy like választja el attól, hogy időben értesüljön a legújabb termékeinkről és az akcióinkról. Keressen minket a közösségi oldalakon!

-13
Kedvezmény
7 darab
3 189 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

2 779 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-15
Kedvezmény
15 darab
353 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

299 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-46
Kedvezmény
98 méter
750 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

403 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
102 darab
197 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-13
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
2 907,97 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

2 539 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-10
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
1 511 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

1 359 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-15
Kedvezmény
103 darab
493 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

419 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-46
Kedvezmény
81 méter
2 071 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

1 115 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-13
Kedvezmény
1 darab
1 479,99 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

1 289 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-13
Kedvezmény
23 darab
178,99 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

155 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
28 darab
885 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

779 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-13
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
961 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

839 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
101 darab
198,01 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-38
Kedvezmény
175 méter
887,01 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

551 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
14 408,92 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
369 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
435 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-13
Kedvezmény
3 darab
413 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

359 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-14
Kedvezmény
14 darab
146 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

125 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 darab
1 700 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
95 darab
348,01 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
4 darab
2 447 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
1 511 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

1 349 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-15
Kedvezmény
13 darab
418 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

355 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-13
Kedvezmény
4 darab
2 094,48 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

1 829 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
10 darab
1 014,01 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

889 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
2 darab
2 704,25 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-13
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
2 118 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

1 849 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-13
Kedvezmény
4 darab
2 760 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

2 399 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
4 darab
2 078 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

1 839 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-15
Kedvezmény
1 darab
253 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

215 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
1 darab
1 169 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
3 darab
2 071 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-13
Kedvezmény
6 darab
1 017,99 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

889 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
10 darab
1 595,01 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
rendelhető, beszerzés alatt
1 965,35 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-46
Kedvezmény
269 méter
380 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

204 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
15 darab
419 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
5 darab
227 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
1 darab
1 321,99 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

1 159 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-14
Kedvezmény
119 darab
157 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

135 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-7
Kedvezmény
2 darab
38 689 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

35 989 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-13
Kedvezmény
12 darab
1 081 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

942 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-12
Kedvezmény
rendelhető, beszerzés alatt
1 472,01 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

1 289 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-11
Kedvezmény
6 darab
4 711 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

4 199 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-13
Kedvezmény
1 darab
1 494 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

1 295 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-15
Kedvezmény
23 darab
882 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

749 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
3 darab
1 427 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-13
Kedvezmény
7 darab
1 217 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

1 059 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek
-13
Kedvezmény
2 darab
2 156 Ft 

Az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

1 879 Ft
Talicskába
Talicskába
Részletek
Részletek